#2 Blogötlet - Prológus

Hej Habcsókok!

Tudjátok, volt, hogy írtam egy blogötletet. Nos, már rég készen van a prológusa, amit be szerettem volna mutatni. A fejezetek folyamatosan készülnek, és gőzerővel írom a bejegyzéseket, hogy a hétköznapjaitokat, és hétvégéiteket könnyítsem. (ha van időm)

Visszajelzéseket örömmel fogadok, építő jellegűt /természetesen/. 

Prológus

/Apryl szemszöge/

Kuporogva ülök a szobámban, miközben hallgatom az ágyúgolyók süvítését. Egy hangot hallok, de nem a szélben megforduló golyók jellegzetes hangja, hanem Peteré.

- Apryl, nem jössz? – pillantom meg az ajtóban álló fiút.

- Jaj, de, menj előre, egy pillanat, és megyek. – hebegem felocsúdva a gondolkozásból. Még pár percig a szememet pásztázza, igyekszem elfordítani a fejem, de így is érzem égető pillantását a hátamon. – Menj már! – ripakodok rá, mire gyorsan megfordul, és futva távozik a helyiségből.

Egy pillanatra elkalandoznak a gondolataim, és a folytonos rossz álmok közül a legrosszabb bukkan fel a szemem előtt. Hirtelen szemben találom magam egy régi ágyúgolyóval, ami szinte az ölembe zuhan. Kitörte az ablaküveget, és óriási súlya miatt a padlót is betörte. Ijedtemben felpattanok az ágyról, felhúzom a már így is kikopott bakancsomat, és futva szelem át az épültet. Útközben, a szekrényből kiveszek egy tőrt, és az övemen lévő tartóba csúsztatom. A nyitott ajtón átlépve átérzem a háború iszonyatos hangulatát, és a vér borzasztóan gyomorforgató szagát. Halott emberek százai lepik el a küzdőteret, ami pár napja még üresen álldogált, mígnem ránk törtek a fellázadó emberek. Olyan szörnyű, hogy a mai napig vannak háborúk, és, hogy ilyen kis apróságok miatt törnek ki, mint nálunk a polgármester választás. Peter szerint az emberek vadak módjára tudnak viselkedni, és erre nemrég jöttem rá én is.  De most komolyan 2015. van, és a polgármester választás miatt tört ki a háború, két csoportra oszlott az ország, és mindenki az igaza miatt harcol, képesek kiontani a másik ember életét, csupán egy szó miatt. Röhejes.

- Apryl! – kiáltja Melody a nevemet, de már késő, ugyanis hátulról elkapott valaki. Erősen szorítja a nyakam hatalmas kezeivel, lassabban kezdem venni a levegőt, végül légzésem teljesen kihagy, és már csak Peter hangos kiáltását hallom meg, mielőtt minden sötétbe borul…